„Válaszd az életet!”: miniszteri elismerés a segélyszervezet szakemberének
Author: Főadmin Date: 2016. június 27., hétfő 13:07
Idén több mint duplájára növelik a kábítószerezés megelőzésére fordítható költségvetési forrásokat, jelentette be Czibere Károly a kábítószer-ellenes világnapon tartott díjátadó ünnepségen. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az ünnepségen arról beszélt, a kormányzat fontos feladata, hogy felhívja a figyelmet azokra, akik a függés elleni küzdelemben példaként állíthatók a többiek elé. Közölte, a díjazottak nap mint nap harcolnak, küzdenek, embereket mentenek. Az államtitkár az ünnepség után az MTI-nek kifejtette: a kábítószer-probléma kezelésére idén 351,5 millió forint fordítható, de a kormány további 390 millió forintot biztosít a nemzeti drogellenes stratégia ez év végéig szóló szakpolitikai programjára vonatkozó kormányhatározat megvalósítására.
Czibere Károly az ünnepségen a szenvedélybetegségek ellen fellépő embereknek és szervezeteknek odaítélhető Elige Vitam (Válaszd az életet!) díjakat, valamint miniszteri elismerő okleveleket adott át. Kitüntetést vehetett át Bereczki Sándorné szociális munkás, Fekete Zsuzsa újságíró, Kassai-Farkas Ákos addiktológus és Miletics Marcell, a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront részlegének vezetője.
Miniszteri elismerő oklevelet kapott tíz szakember, valamint a Forrás Lelki Segítők Egyesülete, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központ közössége, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet XXIII. kerületi addiktológiai központjának közössége és a Szegletkő Gyermekotthon szakmai közössége.
Az ENSZ-közgyűlés határozata alapján 1988 óta június 26. a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a droghasználat veszélyeire és a drogkereskedelem elleni harc fontosságára. Magyarországon 1997 óta tartják meg hivatalosan a kábítószer-ellenes világnapot.
(Forrás: MTI)

A fotón jobbról a második Miletics Marcell
RELATED NEWS
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.
Csak a testvére menthette meg a súlyos beteg Dávidka életét
A mindennapok nehéz robotjából szabadította ki a családot nemrégiben a Baptista Szeretetszolgálat remek akciója. Nagylelkű és önzetlen támogatóinknak köszönhetően egy kis üdülésre hívtuk a rászorulókat, közöttük Melindát és gyermekeit, Dávidkát és Melikét is. Történetük igazán szívszorító.


MENU