Zöld Kör: kis települések, nagy tettek
Author: Főadmin Date: 2020. június 25., csütörtök 13:27
Hajdúböszörmény - NoPlanetB projekt: Az őshonos gyümölcsfák ültetése volt a legnagyobb „durranás” a Hajdúság fővárosában
A Hajdúság fővárosában, Hajdúböszörményben járunk. A főtér csendes, már-már kihalt képet mutat, amelynek hangulata jelképes ellenpontja annak az aktivitásnak, amit a helyben alakult civil szervezet (a Baptista Szeretetszolgálat partnere a NoPlanetB elnevezésű program megvalósítása során) mutatott az elmúlt hónapokban, s mutat még minden bizonnyal egészen a projekt zárásáig. Sőt, a Zöld Kör tagjai abban bíznak, hogy lesz még folytatás.
– A Zöld Kör 1991-ben alakult, tehát elég komoly múltra tekinthet vissza a szervezet – emlékezett Kissné Drén Boglárka a Hajdúböszörmény főterén álló irodaházban, a szervezet központjában.
– Időben alig voltunk a rendszerváltás után... Akkor el lehet mondani, hogy az egyik első környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezet az önöké?
– Ha országos léptékekben nem is, a térségben, a kelet-magyarországi régióban mindenképpen így van ez. Néhány hasonló érdeklődésű, zömmel fiatal volt az, aki összefogott a vállalt célokért, a természet- és környezetvédelem ügyének felkarolásáért. Ez jelentette a kiinduló pontot, de idővel bővült a tevékenységi kör és most már környezeti neveléssel, ökoturisztikával, hátrányos helyzetűekkel is foglalkozunk, például a Bodrog-menti térségben is. Bodrogolasziban van egy táborhelyünk, vízitúra bázisunk, s az ott élőket is meg tudjuk szólítani, meg tudjuk segíteni.
– Miért döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a Magyarországon a Baptista Szeretetszolgálat által koordinált „NoPlanetB”, azaz Nincs B Terv elnevezésű nemzetközi projekthez?
– Mivel civil szervezetről van szó, az egyesület fennmaradását szolgálják a sikeres pályázatok, a klímavédelem pedig mindig is fő tevékenyégeink egyike volt.
– Pontosan mivel pályáztak?
– Egy összetett szemléletformáló programmal. Az észak-kelet magyarországi térségben élő lakosság szemléletét próbáljuk komplex módon formálni, bemutatva, hogy a klímaváltozás igenis valós probléma, hiába vannak sokan még ma is olyanok, akik ezt cáfolják. Megpróbálunk rávilágítani arra, mi a változás kiváltó oka, s bemutatjuk a megoldási lehetőségeket is. A programunk címe: „A Nagy Terv (kistelepüléseknek)”. Gyakorlatilag négy kistelepülés partnerszervezetei dolgoznak velünk a projektben, ők segítik a programokat Bodrogolasziban, Tiszadobon, Túrkevén és Hajdúviden.
– Milyen formái voltak a megvalósításnak?
– Voltak olyan tevékenységeink, amelyeket az általános és középiskolás korosztály számára dolgoztunk ki, nekik tartottunk előadásokat. Szakértő állította össze a gyerekek számára is érthetően az előadások anyagát. „Zöld Otthon” címmel kiállítást is rendeztünk, amellyel intézményekbe látogattunk el. Azt mutattuk be, miként lehet otthonunkat „zöldebbé” tenni a kerttől a nappalin át egészen a fürdőszobáig. Számokkal, tényekkel alátámasztva bizonyítjuk, hogyan lehet takarékosabban élni, és környezetbarát tisztítószereket alkalmazni a háztartásban. Ez nagyon népszerű és hasznos kiállítás, amelynek saját honlapja is készült. Van egy klímavédelmi leporellónk, amely gyakorlati tanácsokat ad, de készítettünk plakátokat is.
– Mi volt a legnagyobb „durranás”?
– Egyértelműen az őshonos facsemeték ültetése, amit mind a négy településen meghirdettünk. Tájékoztató fórumokat szerveztünk, amelyeknek a résztvevői egy-egy őshonos gyümölcsfát vihettek haza. Ők vállalták, hogy a csemetét a saját kertjükben elültetik, gondozzák, s évek múltával nyilván a gyümölcseit is élvezhetik majd.
– Milyennek bizonyult az érdeklődés a programok iránt?
– Ez változó volt. Igaz, hogy az iskolákban a gyerekek kötelezően ültek ott az előadásokon, ám mégis aktívakká váltak, gyakran saját elképzeléseiket és tapasztalataikat is megosztották velünk. A faosztás azonban vitathatatlanul megmozgatott mindenkit, az ötlet igen népszerűnek bizonyult, jóval többen szerettek volna csemetét, mint amennyi a rendelkezésünkre állt. Sőt, a lehetőség iránt más településekről is érdeklődtek.
– Mit terveznek még a program zárásáig?
– Folyamatban van egy kisfilm elkészítése, amelynek felvételeit már a megvalósítás kezdetétől forgattuk, és folytattuk a főbb eseményeken. Elkezdtük, de a járvány miatt sajnos félbe maradt a gyakorló kertek létrehozása. Eszközöket vásároltunk ahhoz, hogy a négy településen – önkormányzati tulajdonú területen – gyakorló kerteket hozzunk létre, ahol palántákat ültethetnek el a gyerekek, s a nyári időszakban hasznosíthatják ezek terményeit.
– Mennyire látnak rá a többi szervezet programjaira?
– Ott voltunk a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett találkozókon, de egyébként is jó kapcsolatban vannak egymással azok, akik részt vesznek a NoPlanetB elnevezésű programban. Annyira sok aktív környezetvédő szervezet azért nincs az országban ahhoz, hogy ne tudnánk egymásról.
– Mi lesz a következő Nagy Terv a szervezet számára?
– Számítunk arra, hogy a projektnek folytatása lesz, amelynek lehetőségeit mindenképpen szeretnénk majd kihasználni, hiszen hiába vannak lelkes önkénteseink, forrás nélkül nagyon nehéz eredményesen dolgozni. Úgy gondolom, a klímavédelem mindig aktuális lesz, hiszen sajnos a rossz felé haladunk, s minden követ meg kell mozgatnunk annak érdekében, hogy a negatív változásokat lassíthassuk.
RELATED NEWS
Idén 53 ezer 680 darab cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki
A 2024-es advent időszakában 21. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, amely Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciója. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerülhet a fa alá. Jószolgálati nagykövetként Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos és Ördög Nóra műsorvezető is segítette a karitatív kampányt.
A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt juttatunk célba
Budapest – Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel 8,4 millió forint pénzadomány gyűlt össze a Lidl Magyarország áruházaiban a vásárlóknak köszönhetően. A befolyt összegből és az utalványokból a Baptista Szeretetszolgálat 31 tonnányi élelmiszercsomagot juttat el 2500 nehéz helyzetben élő család számára még az ünnepek előtt.
„Jónak lenni jó!” – Egyre több az adomány, egyre több a csatlakozó
Törökbálint - Egyre többen csatlakoznak a közmédia idei jótékonysági akciójához, amellyel a fenntartásunkban működő Tábitha Gyermekhospice Ház fejlesztését támogatják.