“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Nemzetközi szakmai közösség baptista részvétellel

Author: Főadmin Date: 2017. október 27., péntek 12:28

 

A kétnapos rendezvénynek október 19-én és 20-án a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara adott otthont, ahol migrációs egészségügyi, nemzetközi szinten is elismert kutatóbázis működik. A Baptista Szeretetszolgálat és az egyetem a múltban együttműködési megállapodást kötött, amelynek keretében a segélyszervezet szakemberei többek között a humanitárius feladatvégzésről adnak rendszeresen órát, így vesznek részt az egyetem tudományos életében. A szeretetszolgálat munkatársai meghívást kaptak a platform alakuló ülésére és szekciós beszélgetéseire, sőt vitaindító előadást is tartottak az emberkereskedelem elleni küzdelemről, a menekültválság kezelése során szerzett tapasztalataikról. 

A szervezet célja, hogy határokon átívelő együttműködés keretében a kutatók közösen keressenek megoldást a migrációval kapcsolatos kérdésekre. Egy olyan nemzetközi szakmai közösség kialakulását kezdeményezték, mely támogatja a jó gyakorlatokon alapuló közös gondolkodást, tervezést, a téma rendszerszintű megközelítését. Az alapítók közt neves amerikai és európai egészségügyi, egészség gazdaságtani, egészségpolitikai szakemberek vannak. Az alapítók szerint a migráció által támasztott kihívásokat nem pusztán egészségügyi megközelítéssel, hanem rendszerszintű gondolkodással, határszakmák (egészség-, gyógyszeripar, civil szféra, közigazgatási szervek: döntéshozói, politikai, rendvédelmi szereplők) bevonásával, a migrációhoz kapcsolódó szolgáltatások létrehozásával, fejlesztésével kezelheti hatékonyan.

A platform alapító okiratának elfogadása után a konferencia végén záróbeszédet mondott David Kostelancik, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. 

 

 

RELATED NEWS

Európa-bajnoki 2. helyen végzett a baptista robotika csapata!

Bécs - Május 6-én, vasárnap délben az ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult Bécsben a 2026-os junior robotika Európa-bajnokság, ahol a Nagykun Baptista Oktatási Központ két jelenlegi és egy korábbi tanulója az előkelő második helyezésnek örülhetett.

Baptista Szeretetszolgálat 30: velünk ünnepelt a Világszövetség főtitkára!

Budapest, Pákozd, Velence - Május utolsó napjaiban ünnepeltük a Baptista Szeretetszolgálat alapításának 30. évfordulóját, amely három évtizede dolgozik azért, hogy reményt vigyen oda, ahol a legnagyobb a szükség. Munkatársaink segítenek a bajba jutottakon, a rászorultakon, ott vannak a válsághelyzetekben itthon és szerte a nagyvilágban. A fővárosban, a pákozdi logisztikai központban, majd a velencei imaházban idéztük fel a múlt, a jelen és a jövő történéseit, kihívásait, az azokra adott válaszokat.

Középpontban a Föld és a talaj: fórum programjainkat érintő témákról

Budapest – Tudomány, társadalom, igazságos átmenet: a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Nemzetközi és Európai Szakkollégium társszervezésében e kulcsszavak mentén rendezett fórumot május 5-én a patinás oktatási intézmény dísztermében.

Lap tetejére