“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Karácsonyi csoda: több mint 519 millió forint adomány a Tábitha-háznak!

Author: Főadmin Date: 2024. december 23., hétfő 09:14

 

A Közép-Európában egyedülálló új Tábitha gyermekhospice ház felépítésére vasárnap estig rekord összegű, 516.170.077 Ft. adomány gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! kampányában, az egész napos műsorfolyam végére. Hihetetlen ez az eredmény, szavakkal szinte ki sem fejezhető módon hálásak vagyunk e rendkívüli, minden várakozást felülmúló támogatásért és szeretetért! Nagyon köszönjük!

December 31-ig még továbbra is bárki segíthet a gyűjtésben, akár a megmaradt tárgyi felajánlások megvásárlásával, a 1355-ös adományvonalat pedig még hónapokig lehet hívni.

 mediaklikk.hu/jonaklennijo 

 

A csodák épp attól azok, hogy váratlan utakon érkeznek. Ott, ahol az emberi erő véget ér, akkor, amikor nem számítunk rájuk. Amivel meglep az Isten.

Idén karácsonykor az élet csodáját egy gyermekhospice háztól kaptuk.

Úgy hittük, a beteg gyerekeknek, a legnehezebb kihívásban lévő családoknak mi szeretnénk segíteni, eközben ők adták nekünk az élet örömét és a szeretet csodáját; mutatták be, mi az igazán értékes és fontos; üzenték azt, hogy mi múlandó és mibe érdemes az energiánkat befektetni. Ők ajándékoztak meg az adás áldásával is.

A szavak nem tudják eléggé kifejezni a köszönetünket. Köszönöm, hogy a legkisebb adományoktól a legnagyobb felajánlásig Önök is részesévé váltak ennek a nem mindennapi csodának! Köszönöm az MTVA minden munkatársának a fáradtságot nem ismerő munkáját! Köszönjük a több, mint 370.000 telefonhívást az adományvonalra. Köszönjük a rekordösszegű, több mint 519 millió forint adományt az új Tábitha megépítéséhez! Jónak lenni jó!


„Mert az Istennél semmi sem lehetetlen” – Lukács evangéliuma

                                                                                                  Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke

 

 

RELATED NEWS

Művészeti pályázat környezetvédelem iránt érdeklődő fiataloknak

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat pályázatot hirdet, amelyen a talajvédelem és a társadalmi igazságosság iránt érdeklődő fiatalok vehetnek részt. Fotókat, videókat, vagy képzőművészeti alkotásokat várunk ezekben a témákban.

A cívis városban rendeztük meg a Szeretetszolgálat Vasárnapját

Debrecen - A Szappanos utcai imaházban folytatódott a Baptista Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű, tavaly először megszervezett rendezvénysorozat.

Átadtuk a segélyszervezet díjait a Szeretetszolgálat Hónapja alkalmából

Budapest - A 2025-ös esztendőben a hagyományoktól némiképpen eltérő módon már második alkalommal nem az év végén, hanem a Szeretetszolgálat Hónapjában adtuk át az elmúlt időszakban a szociális, oktatási és humanitárius területen kiemelkedő módon eredményes munkatársainknak, partnereinknek, barátainknak a Baptista Szeretetszolgálat díjait.

Lap tetejére