Harminchat magyarországi településen osztott segélyt tavaly a szervezet
Author: Főadmin Date: 2017. január 31., kedd 13:16
A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai összesen 36 településen osztottak tavaly adományt, így 3 és félezercsaládnak, azaz 14 és félezer személynek(mintegy 7 és félezer felnőttnek és közel 7 ezer gyermeknek) segítettek. Komárom-Esztergom és Nógrád megyében a szeretetszolgálat helyi segélyirodáinak önkéntesei szervezték és hajtották végre az osztásokat, ahol a helyi segélykérőkkel ők tartják rendszeresen a kapcsolatot. A budapesti segélykérőket személyesen keresték fel, vagy az igazgatóság telephelyén fogadták a munkatársak. Szoros a kapcsolat a Nagycsaládosok Országos Egyesületének kerületi csoportjaival, így velük közösen szervezték és szervezik a fővárosi rászorulók megsegítését. Minden megyében élő a kapcsolat a helyi civil szervezetekkel és a roma kisebbségi önkormányzattal.
Az adományozási igazgatóság elsősorban tárgyi segítséget nyújt, de 22 családnak tavaly anyagi támogatást is adott, egyszer pedig célzott adománygyűjtést is szervezett. A Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel kötött megállapodás keretében a munkatársak 27 alkalommal osztottak tartós élelmiszert (konzervet, csokoládét, margarint, lisztet, tejpépet és gyümölcspépet) összesen 10 ezer rászorultnak. Ötszáz élelmiszercsomagot a „Humanitárius Segítség Ukrajnának” program keretébenKárpátaljáraküldtek, az EMMI támogatásával pedig ezer csomagot magyarországi családok kaptak kézhez az elmúlt év decemberében. Az igazgatóság havi rendszerességgel részt vesz a Karitatív Tanács munkájában és együttműködik a többi humanitárius szervezettel. Megszervezték az átvett áruk márkamentesítését és kiosztását, amelyből 2016-ban 10 ezer családot támogattak.
RELATED NEWS
![](/adat/tartalom/1927/gyorskep/nagykep/thumbnail_szenczy_kati_emlekezes-1.png)
Szenczy Katalinra emlékezünk
Kati életét Isten és az emberek iránt való szeretete, hűséges, imádkozó szíve, szelíd, kedves személye és szolgálatkészsége határozta meg. Szenczy Sándor nem mindennapi küldetéséhez Kati nemcsak a biztos családi hátteret, az otthon meleg légkörét biztosította, de a kezdetektől maga is aktívan részt vett úgy a gyülekezeti, mint a szeretetszolgálati munkában is. Adjunk hálát Kati életéért és búcsúzzunk el Tőle együtt!
![](/adat/tartalom/1921/gyorskep/nagykep/445026568_8236436266372918_8923703620582584104_n.jpg)
Hátrányos helyzetű gyerekeket láttunk vendégül
Budapest - Immár huszonnegyedik alkalommal szervezte meg támogatóinak és önkénteseinek segítségével Vidám Gyermeknap elnevezésű rendezvényét a Baptista Szeretetszolgálat.
![](/adat/tartalom/1916/gyorskep/nagykep/img_9978.jpeg)
Egyetemi kutatótermet neveztek el Szenczy Sándorról, alapítónkról
Budapest – Szenczy Sándorról, a Baptista Szeretetszolgálat két esztendeje elhunyt alapítójáról 2024. április 26-án kutatótermet neveztek el a fővárosban, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon. Az egyetemen – az egész országban egyedülálló módon – Szenczy Sándor kezdeményezésére kezdődött meg a humanitárius szakemberek oktatása, aki Rajnai Zoltán dékánnal közösen hozta létre a Humanitárius Műveletek Menedzser képzést.
![Lap tetejére Lap tetejére](/stilus_alap/kellekek/up.png)