X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Felhívás Vitaversenyre!

Author: Főadmin Date: 2020. június 08., hétfő 12:59

 

Meghosszabbításra került a középiskolák és felsőoktatási intézmények részére a  jelentkezési határidő! 

Az év elején kezdetét vette egy 13 európai országot – közöttük hazánkat is – átfogó, az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt, amely a klímaváltozás különböző hatásaival és azok összefüggéseivel foglalkozik. A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány felhívja középfokú és főiskolai, egyetemi szintű oktatási intézmények vezetőinek, munkatársainak, valamint diákjainak, hallgatóinak figyelmét a projekt keretében megrendezésre kerülő hazai Vitaversenyre, amelyre várjuk a kihívást kedvelő intézmények jelentkezését.

 

A projektről és a Vitaversenyről részletek, illetve a jelentkezési lap a csatolt dokumentumok között található. Szeretnénk külön felhívni a figyelmet arra, hogy a hazai Vitaverseny győztes csapatai (egy középfokú oktatási intézmény és egy egyetemi vagy főiskolai oktatási intézmény) automatikusan továbbjut a Brüsszelben megrendezésre kerülő páneurópai döntőbe, sőt, a csapattagoknak lehetőségük nyílik egy további tanulmányi úton való részvételre is.

 

Amennyiben a felhívás felkeltette érdeklődésüket, kérjük, küldjék el a mellékletben található szándéknyilatkozatot 2020. december 31-igvita@baptistasegely.hu email címre!

   

 

 

RELATED NEWS

Idén 53 ezer 680 darab cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki

A 2024-es advent időszakában 21. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, amely Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciója. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerülhet a fa alá. Jószolgálati nagykövetként Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos és Ördög Nóra műsorvezető is segítette a karitatív kampányt.

A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt juttatunk célba

Budapest – Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel 8,4 millió forint pénzadomány gyűlt össze a Lidl Magyarország áruházaiban a vásárlóknak köszönhetően. A befolyt összegből és az utalványokból a Baptista Szeretetszolgálat 31 tonnányi élelmiszercsomagot juttat el 2500 nehéz helyzetben élő család számára még az ünnepek előtt.

„Jónak lenni jó!” – Egyre több az adomány, egyre több a csatlakozó

Törökbálint - Egyre többen csatlakoznak a közmédia idei jótékonysági akciójához, amellyel a fenntartásunkban működő Tábitha Gyermekhospice Ház fejlesztését támogatják.

Lap tetejére