“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Életmentő készüléket kapott Farkas Ricsi a tizenhetedik születésnapjára

Author: Főadmin Date: 2019. július 30., kedd 15:15

 

Budapest – Életmentő készülékre gyűjtött Farkas Ricsi részére a Baptista Szeretetszolgálat, mert eddig egy 25 éves géppel táplálták a ritka betegséggel küzdő fiút. A 17. születésnapjára sikerült összegyűjteni az infúziós pumpa összegét, amely létfontosságú a számára.

 

A Baptista Szeretetszolgálat programvezetője, Baricz Dezső öt évvel ezelőtt figyelt fel a jászberényi fiúra, aki egy súlyos és ritka betegséggel küzd. Mindössze 12 kilogramm a testsúlya a hamarosan 17 éves Ricsi. Dezső és a segélyszervezet a megismerkedésük óta már több alkalommal néhány napos, színes programokkal lepte meg, és gyűjtéseket szervezett a számára. Egy ilyen akcióra minap is nagy szükség volt.

Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója és Baricz Dezső július 30-án, kedden adta át a szeretetszolgálat indította gyűjtésből megvásárolt életmentő készüléket. Legalább félszáz adományozó segített, a Pizza King tulajdonosa például egymaga igen jelentős összeggel járult hozzá az adományhoz.

Ricsi nagyon gyenge, sokat használja még a lélegeztető gépet, továbbá 24 órás táplálásra is szüksége van. Próbálják erősíteni, a tüdőgyulladás és a vérhígítók okozta problémák után elég tűrhető az állapota. Fontos, hogy otthon tovább tudják folytatni a kezelést, ezért volt szükségük az infúziós pumpára, ami adagolja a szükséges tápanyagot. A szakemberek szerint a fiú egy csoda, mert a helyében sokan már rég feladták volna, Ricsi azonban erőteljesen küzd, és élni akar. Óriási nehézségekkel nézett szembe már eddig is: túl van tüdő- és idegen donoros csontvelő-transzplantáción, a sok kezelés mellékhatásával pedig mindennap meg kell harcolnia.

 

 

RELATED NEWS

Művészeti pályázat környezetvédelem iránt érdeklődő fiataloknak

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat pályázatot hirdet, amelyen a talajvédelem és a társadalmi igazságosság iránt érdeklődő fiatalok vehetnek részt. Fotókat, videókat, vagy képzőművészeti alkotásokat várunk ezekben a témákban.

A cívis városban rendeztük meg a Szeretetszolgálat Vasárnapját

Debrecen - A Szappanos utcai imaházban folytatódott a Baptista Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű, tavaly először megszervezett rendezvénysorozat.

Átadtuk a segélyszervezet díjait a Szeretetszolgálat Hónapja alkalmából

Budapest - A 2025-ös esztendőben a hagyományoktól némiképpen eltérő módon már második alkalommal nem az év végén, hanem a Szeretetszolgálat Hónapjában adtuk át az elmúlt időszakban a szociális, oktatási és humanitárius területen kiemelkedő módon eredményes munkatársainknak, partnereinknek, barátainknak a Baptista Szeretetszolgálat díjait.

Lap tetejére