Dr. Szilágyi Béla köszöntője a Szociális Munka Napja alkalmából
Author: Főadmin Date: 2023. november 12., vasárnap 20:31
„Lépj ki a csónakból! Kiléptünk a csónakból. Újra és újra. Elkövettétek ezt és elkövettük mi is, s évek óta elég rendesen a háborgó, bizonytalan és sokat változó vizeken járunk. Nagyon sok ember szeretett volna Jézussal találkozni, kíváncsiak voltak rá, mert mint Szenczy Sándor, különleges volt, rendbontó volt és teljesen más, mint a kor megszokott tanítói. Szeretett, gondoskodott, gyógyított. Szerettek volna egy embert a közelébe vinni. Egy embert, akinek szüksége volt a Jézussal való találkozásra, egy embert, aki önmaga nem tudott volna eljutni hozzá. Olyan sokan tülekedtek viszont Jézus körül, hogy nem jutottak a közelébe sem. De ennek az embernek akadt négy barátja. Megbontották a tetőt, és a résen át leeresztették a béna ember ágyát. Jézus így szólt hozzá: Fiam, megbocsátattak a te bűneid! Majd meg is gyógyította őt. Ez a négy ember vagytok Ti, a Baptista Szeretetszolgálat szociális munkásai, akik olyanok számára vagytok sorshordozók és sorsfordítók, akik mástól már nem kapnak segítséget. Lehet, hogy sokat kopogtattak és nagyon sok elutasítást kaptak, azonban amikor hozzátok fordultak, nem így történt. Milyen a jó szociális munkás? Türelmes, odaadó, szívet megnyitó, gondoskodó, meghallgató: ilyenek vagytok Ti, hiszem, hogy ez a leírás mindannyiótokra igaz. Nem ismertek akadályokat, számotokra nincs lehetetlen. Ha kell falat vagy tetőt bontotok, s legyőzitek az akadályokat. Nagyon szeretem ezt bennetek és nagyon szeretem ezt a Szeretetszolgálatban: ha nem lehet bemenni az ajtón, szétbontjátok a tetőt. Azért, mert annak az embernek, aki ránk bízatott, ezt meg kell tennetek. A szívünkbe, a lelkünkbe, a gondolatainkba az van beleírva, hogy mi vagyunk értük a felelősök: ez lehetőség és kihívás is. S tudtok egymásra is számítani. Ha megfogjátok a nyoszolya egyik sarkát, van mellettetek még három társ. Milyen nagyszerű, hogy van kitől segítséget kérni! Ebben a szakmában, ebben a hivatásban mindannyian segítségfüggők vagyunk, attól érezzük jól magunkat, hogy segíthetünk. Feltölt minket, ha látjuk, hogy pozitív változás történik valakinek az életében. Köszönöm, hogy ha megfogom a nyoszolya egyik sarkát, számíthatok rátok, hogy ott vagytok a három másik sarkánál az ágynak. Folytassuk együtt! Bár a költő úgy fogalmaz, hogy a víz az úr. De mi tudjuk, hogy Jézus nem csak legyőzte, de uralta is a vizet, s ha Vele együtt tesszük a dolgunkat, akkor mi is a vízen járunk, mindig különleges, izgalmas és lehetetlen feladatokat végzünk el együtt!”
(Elmondta: Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke a Szociális Munka Napja alkalmából tartott ünnepségen a Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segítő Központjában.)
Az ünnepségen Dr. Heidl Beáta, a Tábita Alapszolgáltatási Központ és az OSZSK igazgatója ismertette az intézményhálózat tevékenységét, egyebek mellett beszélt arról, hogy a közel ötszáz munkatársa mintegy kilencezer ellátottról gondoskodik országszerte. Továbbá ismertette a 2023. év fejlesztéseit.
Az eseményen elismerést vehetett át:
Feketéné Jákovics Katalin, Horváth Andrea, Horváthné Gyöngyösi Henriett, Hüttner Anikó, Jágerné Sipos Anna, Kiss János, Kocsis Lajosné, Morvai Petra, Neuhauser Lászlóné, Petrányi Ildikó, Ráthy Zsuzsanna, Szíjgyártó Lászlóné, Tordainé Simai Anikó, Tóth Tamás és Tömördi-Fejes Márta.
A fenntartó megköszönte a munkáját Árvai Andrásnénak, Jakab Melindának, Kiss Jánosnak, Pintér Klaudiának, Rudiné Balla Juditnak és Tóth Tamásnak.
A szakterületek vezetői az ünnepségen az elismerő szavak mellett ajándékot is kaptak: egy-egy vászon faliképet, amelyen Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat alapítójának jelmondata szerepel: „Lépj ki a csónakból!”. Ez országszerte qz intézmény minden épületében olvasható lesz ezután.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter a szociális területen végzett kimagasló szakmai tevékenysége alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Gyurok Ernőnek, a Baptista Szeretetszolgálat Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások Intézménye igazgatójának. Gratulálunk az elismeréshez!
RELATED NEWS
Idén 53 ezer 680 darab cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki
A 2024-es advent időszakában 21. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, amely Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciója. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerülhet a fa alá. Jószolgálati nagykövetként Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos és Ördög Nóra műsorvezető is segítette a karitatív kampányt.
A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt juttatunk célba
Budapest – Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel 8,4 millió forint pénzadomány gyűlt össze a Lidl Magyarország áruházaiban a vásárlóknak köszönhetően. A befolyt összegből és az utalványokból a Baptista Szeretetszolgálat 31 tonnányi élelmiszercsomagot juttat el 2500 nehéz helyzetben élő család számára még az ünnepek előtt.
„Jónak lenni jó!” – Egyre több az adomány, egyre több a csatlakozó
Törökbálint - Egyre többen csatlakoznak a közmédia idei jótékonysági akciójához, amellyel a fenntartásunkban működő Tábitha Gyermekhospice Ház fejlesztését támogatják.