A Baptista Szeretetszolgálat szakemberei ismét az elismertek között
Author: Főadmin Date: 2016. szeptember 27., kedd 17:09
Horváth Sándor programvezető, Soltész Miklos államtitkár, Gál Dávid nemzetközi igazgató és Hári Tibor ügyvezető igazgató
A migránsválság idején tanúsított humanitárius munka elismeréseként hat karitatív szervezet, közöttük a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai vehettek át miniszteri elismerő oklevelet Rétvári Bence parlamenti és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkártól. „Magyarország humanitárius mércével is megméretődött, hiszen a határokon dolgozó karitatív szervezetek komoly segítséget nyújtottak a migránsválságban”, mondta Rétvári Bence. Közölte: a kormány álláspontja egyértelmű, ott kell segíteni, ahol arra szükség van.
A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai, önkéntesei, egészségügyi szakemberei a válság elmélyülése óta irányítói és logisztikai feladatokat is felvállalva több hazai és külföldi helyszínen vettek részt – részben a magyar hatóságok felkérésére – a migránsok általános segélyezési és speciális egészségügyi szükségleteinek kezelésében. Ennek során szorosan együttműködtek a magyarországi hivatalokkal és szervezetekkel, valamint szerb, horvát, amerikai baptista partnereikkel. A segélyszervezet Tisztelet a Hősöknek programja pedig a határainkon szolgáló katonákat és rendőröket segítette, segíti.
A Baptista Szeretetszolgálat természetesen nem a mostani válság idején kezdte az ilyen jellegű humanitárius munkát. A menekültellátás területén közel két évtizedes tapasztalattal rendelkeznek vezetői és munkatársai, akik a magyarországi befogadó állomásokon és saját intézményeiben, a családok átmeneti otthonaiban végzett tevékenység mellett a múltban megjárták a világ számos súlyos válságövezetét, ahol menekülttáborok ellátásáért feleltek olyan helyszíneken is, ahol azt más szervezet nem vállalta.
A Magyar Távirati Iroda így számolt be a kedd délutáni eseményről:
„Rétvári Bence felidézte, hogy tavaly nyáron már nagyon sokan keltek útra, érték el Magyarország határait, és ezeknek az embereknek nyújtottak nagy segítséget a karitatív szervezetek humánus módon, a lehetőségekhez képest emberi körülményeket teremtve. A politikus úgy fogalmazott: Magyarország álláspontja, hogy inkább hálót kell adni ezeknek az embereknek a szülőföldjükön, mint halat itt, Európában, hiszen a végleges megoldás csak az lehet, hogy mindenkinek a szülőföldjén adnak boldogulást. Jelezte, Magyarország mindig kész lesz arra, hogy azoknak az embereknek, akik szükséget szenvednek, a szülőföldjükön nyújtson segítséget. Az államtitkár kiemelte, jó volt a kormány együttműködése a karitatív szervezetekkel, és egyben reményét fejezte ki, hogy ez az együttműködés a jövőben is meglesz.
Soltész Miklós arról beszélt, hogy tavaly több százezer ember haladt át Magyarországon, és jó döntés volt a segítséget a határokhoz vinni. Az államtitkár felidézte: a humanitárius szervezetek tagjai, önkéntesei nehéz munkát vállaltak a segítéssel és nem egyszer minden jó szándék ellenére agresszióval találták szembe magukat. Soltész Miklós ismertetése szerint a karitatív szervezeteken keresztül Magyarország négy országban – Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában és Ausztriában – nyújtott segítséget és a hatóságokkal is példaértékű volt az együttműködésük. Több ezer önkéntes több mint harminc helyszínen segített, több száz tonna élelmiszert osztottak szét, több száz gyermek krízisellátását oldották meg. Közölte: a magyar kormányt óriási dilemma elé állította a tavaly indult migránsáradat, hiszen egyfelől a határ megvédése mellett döntött, másrészt segített a bajbajutottakon, elesetteken. Hozzátette, a kormány 450 millió forintos támogatást nyújtott a karitatív szervezeteknek a múlt év második felében és az idén. Kiemelte: ezt az összeget a humanitárius szervezetek által nyújtott munka megsokszorozta. A két államtitkár miniszteri elismerő oklevelet adott át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat képviselőjének.”
RELATED NEWS
Idén 53 ezer 680 darab cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki
A 2024-es advent időszakában 21. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, amely Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciója. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerülhet a fa alá. Jószolgálati nagykövetként Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos és Ördög Nóra műsorvezető is segítette a karitatív kampányt.
A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt juttatunk célba
Budapest – Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel 8,4 millió forint pénzadomány gyűlt össze a Lidl Magyarország áruházaiban a vásárlóknak köszönhetően. A befolyt összegből és az utalványokból a Baptista Szeretetszolgálat 31 tonnányi élelmiszercsomagot juttat el 2500 nehéz helyzetben élő család számára még az ünnepek előtt.
„Jónak lenni jó!” – Egyre több az adomány, egyre több a csatlakozó
Törökbálint - Egyre többen csatlakoznak a közmédia idei jótékonysági akciójához, amellyel a fenntartásunkban működő Tábitha Gyermekhospice Ház fejlesztését támogatják.