“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Szorcsik Viktória és barátai a rászorultakért

Author: Főadmin Date: 2016. január 24., vasárnap 17:10

 

Szorcsik Viktória az eseménnyel kapcsolatban a helyszínen elmondta: eredetileg a szülei ötlete volt, hogy Kőbányán is segítsenek a rászorultakon, ők hasonló karitatív tevékenységet már korábban is rendszeresen végeztek, elsősorban Baracskán.  A színésznő – akinek a szülei a közétkeztetésben dolgoznak és panziót vezetnek a Fejér megyei településen – fontosnak tartja és természetesnek érzi, hogy aki tud, tegyen meg mindent a nélkülözőkért, de szerinte lényeges az is, hogy amennyire ez lehetséges, erre mások figyelmét is felhívják.   

(Szorcsik Viktória színésznő, műsorvezető, modell már gyermekkorában színésznőnek készült. Alig 17 évesen a Veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. Megannyi színpadi szerep után az országos ismertséget a Jóban-rosszban című sorozatban Judit karaktere hozta meg számára. Később önálló műsort is vezetett 10 címmel, amelynek háziasszonya volt. Azóta számos televíziós produkcióban, filmben és színpadon láthatta a közönség. Jelenleg szabadúszó színészként dolgozik.)

 

 

 

Lap tetejére