“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Tanulságok a sakk csúcsairól

Author: Főadmin Date: 2017. november 30., csütörtök 14:35

 

Tarvísió - Eseménydús két héten vannak túl a Baptista Szeretetszolgálat által támogatott sakkozók, Terbe Julianna és Zsuzsanna, akik a női Junior Sakk Világbajnokságon vettek részt az olaszországi Tarvisióban.

A festői szépségű havas Alpokban tartott versenyen a két magyar lány kiemeltségének megfelelően teljesített: a 20.-ként kiemelt Juli a 22., Zsuzsi pedig a 34. helyen végzett. Az ikerlányoknak ez volt az utolsó versenye, amelyen a junior (azaz 20 évnél nem idősebb) mezőnyben indulhattak. A világbajnoki címet a kazah Abdumalik Zhansaya szerezte meg.

Juli számára a verseny tanulsága, hogy további kemény munkára van szükség a nemzetközi élmezőnyhöz való felzárkózáshoz. Összegzése szerint többet kell versenyezni erős külföldi játékosok ellen, meg kell őrizni a pszichológiai összeszedettséget és rá kell szokni a rendszeres mozgásra: bármilyen furcsán hangzik, a legjobb sakkozók általában több órás erőnléti edzéssel készülnek meccseikre, hogy a szellemi munkában koncentráltabbak legyenek. Juli legközelebbi célja, hogy szeretné elérni a női nemzetközi nagymesteri cím eléréséhez szükséges 2300 élőpontos határt (jelenleg 2263 ponton áll), és szeretne tartósan bekerülni a magyar felnőtt sakkválogatottba, amelyben először az idén szeptemberi Mitropa Kupán szerepelt.

Hasonlóan gondolkozik Zsuzsi is, aki szerint a hosszabb mérkőzéseken át kitartó koncentráció területén van szüksége fejlődésre. Két éven belül mindenképp szeretné elérni a női nemzetközi nagymesteri címet, ennek érdekében rendszeresebbé, szervezettebbé teszi edzésprogramját.

A lányok edzője, Radnai Ádám szerint szintlépésre van szükség a valódi profizmus irányába, amelytől a magyar női sakkozás az utóbbi időben eltávolodott. Az edző szerint „míg az amatőr sakkozónak minden órája be van táblázva, a profi sakkozónak minden öt perce van betáblázva”. Julival és Zsuzsival közösen alapították a Polyhistor Academy tehetségkutató központot, amely révén szeretnének hozzájárulni, hogy a tehetséges gyerekek képzése és orientációja a sakk felé már kis korban elkezdődjön, különös tekintettel a hátrányos helyzetű vagy a centrumtól távolabb levő gyerekekre.

Juli legközelebb december 14-én fog versenyezni a villám és rapid Európa-bajnokságon a lengyelországi Katowicében, ezt követően pedig a zürichi nyílt karácsonyi sakkversenyen indul majd december 26-30 között.

 

RELATED NEWS

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére