“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Szíriai és iraki menekülteket támogat a Baptista Szeretetszolgálat

Author: Főadmin Date: 2014. október 21., kedd 09:36

A három napos út eredményeként partneriskolai kapcsolatok alakulnak ki magyar oktatási intézmények és a szíriai határ közelében, Zahlé városban működő True Wine School között. A keresztény alapítású ideiglenes oktatási intézményben 280 szíriai menekült gyerek tanul eredeti otthonuk tanmenete szerint – közülük fognak szimbolikus örökbefogadással támogatni diákokat magyar iskolások. Libanonban egyébként jelenleg 1.5 millió regisztrált szír menekült él, a papír nélkül ott tartózkodók számát legalább félmillióra becsülik. A menekült gyerekek nagy része, legalább 320.000 fiatal semmilyen képzésben nem részesül.

A magyar segélyszervezet az út során támogatott orvosi ellátás nélkül maradt iraki keresztényeket – ők Mosul és Bagdad városokból jöttek el idén júliusban az úgynevezett Iszlám Állam harcosai elől. A szír határ mellett támogattak olyan szíriai keresztényeket, akik szintén a terrorszervezet elől menekültek el Rakkából. Segítettek például egy négy gyerekes édesanyának, akinek a férjét kivégezték a terroristák, mert nem volt hajlandó áttérni muzulmán hitre.  A baptisták szakmai segítséget nyújtanak a libanoni Mansourieh városban működő sajátos nevelési igényű és fogyatékkal élő diákok intézményének is.
 
A szíriai Rakka városából elmenekült keresztények egy ideiglenes albérletben a libanoni Zahlé városában élnek. A 31 éves Marlene (középen) férjét az Iszlám Állam fegyveresei elrabolták és megölték, a nő és bátyja négy gyerekkel együtt menekült a szomszédos országba.  
Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke a keresztény alapítású True Wine ideiglenes iskolában Zahlé városában, a libanoni-szír határ közelében. Az intézményben 280 szír menekültgyerek tanul. 320.000 társuk nem jut el iskolába, mert nincs hova. Libanonba 1,5 millió regisztrált szír menekült érkezett a polgárháború kitörése óta, a papír nélkül itt élők számát félmillióra becsülik. 

RELATED NEWS

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére