“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Seregélyesi rózsatövek a Felvidéken: turisztikai, irodalmi, történelmi barangolás

Author: Főadmin Date: 2015. július 10., péntek 20:58

 

A seregélyesi fiatalok az „ITT-hon, irodalmi, történelmi, turisztikai emlékek a Felvidéken” című pályázatukkal közel 900 ezer forintot nyertek kelet-szlovákiai barangolásukhoz, ahol az egykori magyarlakta terület látnivalót keresték fel. Az előkészületek folyamán hazánk egyik leghíresebb hegymászó párosa, Kollár Lajos és Mécs László tartott felkészítő foglalkozást a Magas-Tátráról, illetve a tátrai turizmusról. Később gyalogtúrán vettek részt a diákok, megismerkedtek a térképes tájékozódás alapjaival, a gyalogos turizmus szabályaival, valamint  a terepi mérés és mintavétel elemi követelményeivel.  Az osztályteremben „Felvidék” falat alakítottak ki, ahol az egyes látnivalókról képeket, rövid írásokat helyeztek el.

A gyerekek több mint húsz témában készültek kiselőadással, prózával, verssel, ezeket az adott helyszínen adták elő. Irodalmi szempontból főleg Mikszáth, Madách, Tompa és Petőfi útját járták be a diákok, és ismerkedtek a jelenlegi kiállító helyekkel. Mikszáthfalván Mikszáth, Alsósztregován Madách, Rimaszombaton pedig Tompa és Petőfi tiszteletére helyezték el a megemlékezés koszorúit. A történelmi emlékek közül a betléri Andrássy-kastélyt, a somoskői, a krasznahorkai és a szepesváraljai várat, Lőcse főterét, a Városházát, Igló és Szepeskáptalan templomát, a kassai Dómot és a branyiszkói csata helyszínét, valamint Rozsnyó látnivalóit keresték fel a fiatalok. Turisztikai szempontból Iglón, Tátralomnicon és Őtátrafüreden tartottak megemlékezést. Végigjárták a Magisztrálé turizmustörténeti jelentőségi útjából az Encián és a Hrebienok közötti szakaszt, a Kis-Tarpataki völgy jelzett útját egészen az Öt tóig. Ez utóbbi jelentette a legnagyobb élményt a gyerekeknek, hiszen saját erejükből jutottak fel - nem mindennapi körülmények között - a 2015 méter magasan elhelyezkedő menedékházig. Sokuknak ez volt első magashegyi túrájuk, amit térdig érő hóban, pár méteres látótávolságot engedélyező sűrű ködben és esőben tettek meg. Kitartóak, ügyesek és bátrak voltak!

Az utazás ideje alatt több helyen tiszteletük és hálájuk jeléül seregélyesi rózsatöveket ültettek a diákok, illetve a helyi iskolásokkal szerveztek közös programot.

  

  

  

 

RELATED NEWS

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére