“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Hollandia: külföldön élő magyarok is örömmel adományoztak

Author: Főadmin Date: 2020. december 15., kedd 20:12

 

December 15-én, kedden a hollandiai Dreumelből érkezett egy 816 cipősdobozt tartalmazó szállítmány a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjához.


– Hollandiában élő magyar partnerünktől hallottam a Cipősdoboz Akcióról, arról, hogy segítséget szeretnének kérni – mondta Baliga János, a Gero Car Business Kft., egy nemzetközi személyszállítással foglalkozó cég munkatársa. – Volt szabad kapacitásunk, a tulajdonost sem kellett unszolni, így már csak a szállítás részleteit kellett egyeztetnem. – Ez az év mindenkinek nehéz volt, ennek nagyon sokan érezték a súlyát. Nem volt kérdés, hogy segítenünk kellett: szívből örülök annak, hogy hozzá tudtunk járulni ehhez a csodához.

A Hollandia Magyarok Szervezete három éve csatlakozott a Cipősdoboz Akcióhoz.

– Tíz éve a közösségi oldalon szerveződtünk, ahol mára közel 40 ezer követőnk van – mutatta be az igencsak népes csapatot Balogh Gábor. – Sikerült összefognunk a hollandiai magyarokat azzal, hogy elsősorban rendezvényeket szervezünk, ismert közéleti embereket hívunk meg, és segítjük egymást a külhoni élet mindennapi problémáinak megoldásában. Természetesen fontos, hogy részt vegyünk jótékonysági programokban is.

A hollandiai magyarok figyelmét Vujity Tvrtko televíziós hívta fel a kezdeményezésre, aki egyik ottani előadása után, mint a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete beszélt a Cipősdoboz Akcióról.

– Azonnal eldöntöttük, hogy csatlakozunk! Tavaly 1200 dobozt gyűjtöttünk össze, ez a szám idén 816 lett, de a járvány okozta körülményeket figyelembe véve ez a kisebb eredmény is minden várakozásunkat felülmúlta. Ez hatalmas öröm, boldogok vagyunk, hogy mi lehetünk a külföldön élő magyarok egyik „bárkája”.   

 

A Gero Car Business Kft. 6 éve foglalkozik nemzetközi személyszállítással. Kezdetekben csak Budapestről indult járat Magyarország és Németország között, azonban az évek során szerzett tapasztalatok és utasaik visszajelzésére alapján jelenleg már a cég ténylegesen háztól házig vállalja az utakat Magyarország teljes területéről Ausztria, Németország, Hollandia, Belgium, Szlovákia és Csehország teljes területére. Jelenleg havonta 80 járatuk indul, azaz naponta 2-3 járat oda és vissza is, amit 14 új kisbusszal és több 7, illetve 5 személyes személyautóval végeznek annak érdekében, hogy mindenki igényét ki tudják elégíteni.

Sofőrjeik és fuvarszervezőink a lehető legnagyobb odaadással és szakmailag képzetten végzik  a munkájukat. A megnövekedett csomagszállítási igényeknek folyamodványaként kezdte meg a cég az áruszállítást, szintén minden nap és háztól házig, 3,5 tonnás új teherautókkal végzik a munkát, amivel költöztetéseket is vállalnak az Európai Unióból Magyarország területére és vissza.


RELATED NEWS

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére