“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Baptista ikerlányok a sakkvilágbajnokságon

Author: Főadmin Date: 2017. november 14., kedd 13:02

 

A Baptista Szeretetszolgálat két támogatott sakkozója képviselheti idén Magyarországot november 13 és 27 között a Junior Sakk Világbajnokság női mezőnyében. 

Terbe Julianna és Zsuzsanna 20 évesek, jövőre kerülnek fel véglegesen a felnőtt versenysakkozók világába. Elmondásuk szerint mindent együtt csinálnak, így öt éves korukban sakkozni is közösen kezdtek el. Kis koruk óta ez a játék tölti ki életük nagy részét: a gimnáziumot már sajátos tanrendben végezték, hogy több idejük maradjon a gyakorlásra, versenyekre való felkészülésre.

Az eredmények őket igazolják: Juli idén mutatkozott be a felnőtt női válogatott tagjaként és meg is nyerték a közép-európai válogatottak éves sakkversenyét, a Mitropa Kupát, emellett idén szerezték meg a női nemzetközi nagymesteri címet. Ezen kívül mindkét lány többszörös korcsoportos magyar bajnok.

Juli és Zsuzsi számára a sakk jóval több, mint játék: Juli elmondása szerint a sakk tanította meg arra, hogy már fiatal korában képes legyen döntéseket hozni, és a döntéseiért felelősséget vállalni. Azt is kiemelik, hogy a sakk önfegyelemre, koncentrációra, logikus gondolkodásra nevel. Ezért a lányok a versenyzés mellett hivatásuknak tekintik, hogy tudásukat továbbadják a fiatalabb generációknak, segítsenek szabadidejük produktív eltöltésében.

Ezzel a céllal alapították meg a Polyhistor Academy tehetségkutató központot, amelynek keretei között nem csak magántanítványokat oktatnak sakkozni, de igyekeznek eljuttatni üzenetüket minél több, rászoruló vagy a centrumtól távolabb levő emberhez. Így télen országos körútra indulnak a baptista hálózat általános iskolái között, hogy a kicsiket Mikulás-jelmezben vezessék be a sakk világába, illetve külön képzést tartanak pedagógusoknak, hogy azok játékos, meseszerű formában vezethessék be diákjaikat a logikai játékok világába. Decemberben pedig az Utcafront egyesülettel közösen hajléktalanok számára szerveznek sakkbajnokságot.

Juli és Zsuzsi mérkőzéseit a világbajnokság során a csapat FIDE-mester oktatója, Radnai Ádám beszámolóiban követhetjük nyomon a Polyhistor Academy oldalán.

 

.


RELATED NEWS

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére