“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Tűz pusztított a mentőcsapat raktárában

Author: Főadmin Date: 2017. június 06., kedd 16:19

 

Szigetszentmiklós – Elektromos tűz miatt június 3-án, szombaton kigyulladt és részben leégett a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 elnevezésű nemzetközi kutató-mentő csoportjának raktára.


Szombaton 10 óra 30 perckor lobbantak fel a lángok a 60 négyzetméteres szigetszentmiklósi raktárépületben, ahol a téglából épült helyiség fából készült födémszerkezete kezdett égni. Mire sikerült megfékezni a tüzet, mintegy 6 millió forintos kár keletkezett, elsősorban a katasztrófák idején a kitelepítéshez használatos eszközök váltak a lángok martalékává: fektetőanyag, sátor, mobilkonyha, akkumulátoros berendezések és más eszközök. Pavelcze László, a segélyszervezet vészhelyzet-kezelési igazgatója elmondta: miután észlelték a tüzet, maguk kezdték el az oltást, majd a hivatásos tűzoltók 10 perc múlva a helyszínre érkeztek és együtt sikerült megfékezniük a lángokat. A szakember hozzátette, a gyors beavatkozás miatt sikerült elkerülni azt, hogy még nagyobb kár keletkezzen. A raktárkészlet összetételének gyakori változása miatt az eszközök nem voltak biztosítva. Szerencsére senki sem sérült meg, az anyagiak pedig pótolhatóak…         


RELATED NEWS

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Lap tetejére