“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Hajléktalan emberek takarítják a Kolozsvári utcát

Author: Süni Date: 2014. március 13., csütörtök 16:13

„Egy szerződésben rögzítettek alapján a Baptista Szeretetszolgálat adja a közmunkásokat egyes területek takarításához, a Kőkert Kft. pedig biztosítja az eszközöket, a szállítást.” – mondta Garamszegi László, a Kőkert Kft. műszaki vezetője. „Egy 15 köbméteres önhordó konténerbe rakják az emberek az Őrház melletti szemétdomb szerves hulladékait, a gallyakat, a rothadásnak indult kaszált füvet, kisebb ágakat, a kidobott háztartási hulladékokat, rongyokat és hasonlókat.” – tette hozzá.

„Az Őrháztól az Élessarokig terjedő teljes utca szakaszt kaptuk meg ebben a feladatban.” – nyilatkozta Szanyó Gergely, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa. „Eszerint a futó szemetet szedjük össze és felderítjük, megszüntetjük az illegális szemétlerakásokat. Ebben a Kőkert Kft. szakmai segítségét vesszük igénybe az együttműködésünk szerint. Az embereink a közfoglalkoztatásban vesznek részt a Kőbányai Önkormányzattal kötött megállapodás alapján, mely április 30-ig szól.” – mondta Szanyó.

Az Őrház mögött egy fedél nélkül élőnek otthont adó kunyhó volt, de nem is ez a lényeg most, hanem az a szemétmennyiség, amit bizonyára nem az itt tanyázók raktak ki. Ez tehát bizonyára illegális szemétlerakó, ami sok mindent rejthet, s annyira szennyezett, hogy nem is nagyon érdemes különválogatni.

„Külön gyűjtjük a használt tűket, maradványokat. Ez a tevékenység a profilunkba tartozik, a témában szakember kolléganőnk most is jelen van, ezen túl egy munkavédelmi oktatáson is felhívtuk a kint dolgozók figyelmét.” – tájékoztatott a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa. „Tudjuk, hogyan kell az előírásoknak megfelelően begyűjteni, tárolni, majd megsemmisíteni a droghasználat hulladékeszközeit. Az ilyen típusú veszélyes hulladék kezelésére kiképeztünk, s beosztottunk minden brigádba egy főt.” – magyarázta a takarításon túlmutató részleteket.

A munkát segíti a BKK is, egy pályafelügyelőt biztosított a takarítás idejére. – A munkások a sínek között is dolgoznak, s erre a munkára – tekintettel annak egyedi jellegére – nincs engedélyük, de a biztonságuk ezzel a szakmai segítséggel megoldható – tudtuk meg a BKK képviselőjétől.

RELATED NEWS

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Lap tetejére