“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Egy édesanya várja a segítséget, neves művészek lépnek fel az érdekében

Author: Főadmin Date: 2018. szeptember 29., szombat 14:08

 

Budapest – Jótékonysági estet szervezett a Baptista Szeretetszolgálat egy nehéz helyzetbe került édesanya érdekében, aki súlyos megpróbáltatások után kénytelen élni.

Lábfájással kezdődött 2003-ban, térd alatti amputációval végződött 2007-ben a 37 éves, kétgyermekes Alföldi Melinda kálváriája. A váci nő elfogadta a sorsát, csupán annyit szeretne, hogy megkaphassa nyolcmillió forintos, új protézisét, hogy teljes életet élhessen. Munkahelye ugyanis az amputálás óta adomány formájában mindig kifizette neki az évről évre dráguló, több millióba kerülő műlábat, de már nem tudja állni az újat.

– Melinda egy daganatos betegség miatt 11 éve elvesztette a bal lábát. Egy műláb 8 millió forintba kerül és kétévente cserélni kell. Sajnos a pótlást már nem támogatják a munkahelyén, így segítségért fordult hozzánk – mondta Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat programvezetője.  – Mindenkinek joga van a teljes élethez és ebben az esetben segíthetünk is ebben. Melinda nem panaszkodik, olyan kisugárzással rendelkezik, amit teljes életet élő embereken sem látni manapság. Ő jó példa lehet azoknak, akik valamilyen sérüléssel, betegséggel vagy hiányossággal, fogyatékkal élnek. Két évvel ezelőtt örökbe fogadott egy csecsemőt, s akkor még nem gondolta, hogy egyszer neki lesz szüksége segítségre. Ez a műláb lehetővé teszi, hogy ellássa napi háziasszonyi teendőit, munkába járjon, sportoljon.

A Baptista Szeretetszolgálat Jótékonysági estet szervezett Melindáért, amelyre támogatói jegyeket lehet vásárolni. Az esemény neves fellépők közreműködésével október 14-én, 16 órakor a Stefánia Palotában kezdődik.  

 

 


RELATED NEWS

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Lap tetejére