“WITH FAITH AND COMPETENCE”

A nyírbogdányi robotikások győzelemsorozata

Author: Főadmin Date: 2015. június 08., hétfő 12:45

A nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola csapata öt robottal vett részt a megmérettetésen. A Kecskemét Open Sumo versenyen két robotjuk jutott a négyes döntőbe, ahol végül az egyik robot a negyedik, egy másik pedig a versenyt megnyerve első helyen végzett. A II. Bottle Sumo versenyen ugyancsak nyírbogdányi siker született. Három robotjuk jutott a négyes döntőbe, ahol végül az első, a harmadik és a negyedik helyezéseknek örülhettek a csapat tagjai: ifjabb Abán Csaba, Jakab Ágnes, Papcsák Nóra Annamária, Poór Fanni és Poór Lili. A fiatalokat Abán Csaba készítette fel a feladatokra. A nyírbogdányiak e kihívással zárták a 2014-2015-ös tanév robotika versenysorozatát, amelynek során mind a hét országos megmérettetésüket megnyerve összesen huszonnégy dobogós helyezést értek el, valamint kvalifikálták csapatukat a RoboCup Junior 2015 világversenyre, melynek helyszíne Kínában lesz.

 

RELATED NEWS

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Lap tetejére