“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Tartós élelmiszer és meleg étel az adományból

Author: Főadmin Date: 2016. december 20., kedd 16:23

 

A gyerekek karácsonyi műsorral kedveskedtek a meghívott vendégeknek: László Tamásnak, a C & A Mode Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatójának és Gál Dávidnak, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumi titkárának, valamint a szülőknek, pedagógusoknak december 20-án, kedden a Seregélyesi Baptista Általános Iskolában. A kedves ünnepség alkalmával adta át jelképesen a 10 ezer eurós adományt László Tamás a segélyszervezet képviselőjének, majd az összeállított élelmiszercsomagot együtt osztották ki a diákoknak, illetve szüleiknek. Az adományból Seregélyesen 150, Tiszaszalkán (és további nyolc környékbeli településen) pedig 525 csomagot juttat el elsősorban a rászorultaknak a segélyszervezet az ünnepek előtt. A fennmaradó összegből január és február hónapokban a szeretetszolgálat meleg étkezést biztosít a két, egymástól távol eső magyarországi térségben azok számára, akiknek arra a legnagyobb szükségük van. A C & A Foundation vezetőinek figyelmét az adventi Cipősdoboz Akció keltette fel a Baptista Szeretetszolgálat Alapítványra, az akció sikerét látva döntöttek a mostani adományozás mellett.      

 

RELATED NEWS

Pavelcze László, mentőcsapatunk parancsnoka az Év embere lett Fejérben

Pákozd - Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója, a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport parancsnoka lett az Év embere 2023-ban Fejér vármegyében - ez derült ki a vármegye hírportáljának szavazásából.

2000-nél több családnak segít karácsonykor a Lidl

Budapest – A Lidl Magyarország szívügyének tekinti a társadalmi felelősségvállalást, melynek jegyében hosszú évek óta szervez adománygyűjtő programot a szeretet ünnepe alkalmával is. A vállalat az idei rendhagyó kezdeményezésének köszönhetően összesen közel 20 millió forint értékben adott át élelmiszereket a Baptista Szeretetszolgálatnak.

Elismerések, díjak a 2023-as év legjobb szeretetszolgálatosainak

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje munkájukat. A 2023. év elismeréseit december 15-én a Benczúr utcai Baptista Házban vehették át munkatársaink, önkénteseink.

Lap tetejére